|
Hungary Doce Pares - Az élő harcművészet - Gyakorlók Véleményei Számomra a Doce Pares Eskrima egy viszonylag kötetlen, laza, mindig a kellő erővel dolgozó harcművészetet jelent. Mivel egy jó ideje karatézom is, így össze tudom vetni a kettőt. Azt kell mondjam, hogy véleményem szerint az Eskrimát jobban lehet alkalmazni egy utcai támadás során. Nem csak azért, mert eszközöket is használ (bot, kés) a kéz és láb mellett, hanem mert erőre nem feltétlenül erővel válaszol. Sőt, a folyamatos mozgás által (ami az egyik fő jellemzője) az Eskrimát megfelelő szinten elsajátított egyén viszonylag nagy erőkifejtés nélkül harcképtelenné teheti a támadóját. Mindenkinek csak ajánlani tudom! Bokor István /egyetemi hallgató/ Dankó Ferenc szakszerű, az egyéni képességeket mérlegelő vezetésével egy olyan harcművészetet ismertem meg, amelynek Debrecenben nemcsak hobbi-, hanem versenyszintű felkészülést is biztosító edzései vannak minden héten, beleértve a nyári hónapokat is. Két év folyamatos edzésmunkája után jelenleg (2009) a második fokozattal rendelkezem, természetesen terveim között szerepel az eskrima magasabb szintű elsajátítása, amihez a Doce Pares Hungary csapatában minden támogatást megkapok. Bátran ajánlom azoknak, akik korábban még semmilyen harcművészetet sem próbáltak ki, biztos vagyok benne, hogy nem fognak csalódni. Szabó László /PR menedzser/ Tanár szakos egyetemi hallgató vagyok, s valamivel több, mint két és fél éve járok az edzésekre. Találkozásom az Eskrimával kicsit a véletlennek is köszönhető, hiszen az egyetemen a féléves testnevelés teljesítéséhez érdekes foglalkozást keresve bukkantam rá. Azonnal meg is ragadott. Leginkább az tetszik, hogy már a kezdet kezdetén is tanulhatunk fegyverforgatást - személyes kedvencem az egy és kétbotos rész - de ugyanakkor párhuzamosan ugyanazon alapokon pusztakezes technikákat is, hogy az utcán járva megvédhessük magunkat akár kés ellen is. Ráadásul a társaság is remek, az edzés hangulata oldott, baráti. Papp Boglárka /egyetemi hallgató/ 2005-ben kezdtem Doce Pares Eskrimát tanulni Debrecenben Dankó Ferenctől. Az eskrima egy rendkívül dinamikus Fülöp-szigeteki harcművészeti rendszer, amit nemcsak férfiak tanulhatnak. Alapjai megfelelő gyakorlással viszonylag gyorsan elsajátíthatók, és nők számára sem túl megerőltetőek. A jó hangulatú edzéseken az ember kicsit elfeledkezhet a mindennapi problémákról. Az általános erőnlét és a technikai tudásanyag fejlesztése mellett komoly figyelmet fordítunk egyszerű, de annál hatékonyabb önvédelmi technikák elsajátítására is. A formagyakorlatok és a fegyverekkel történő gyakorlás pedig fejleszti a mozgáskoordinációt. Szerintem a Hungary Doce Pares iskolák különlegessége, hogy a gyakran megrendezésre kerülő szemináriumokon Fülöp-szigeteki mesterektől, első kézből kapunk új tudásanyagot, és sok más harcművészeti iskolával szemben itt bárki szorgalmának és igényeinek megfelelően fejlődhet. Az eskrima csak nemrég kezdett el belépni a köztudatba és valószínűleg még mindig vannak olyanok, akik korábban nem hallottak róla. Véleményem szerint mindenkinek ajánlható, aki magas színvonalon szeretne hatékony harcművészetet, önvédelmet tanulni, vagy egy önfejlesztő, aktív kikapcsolódásra vágyik. Tóth Mónika /biológus/ 2007 februárjában mentem le először Doce Pares Eskrima edzésre. Már korábban is hallottam erről a Fülöp-szigeteki harcművészeti stílusról a Matt Damon főszereplésével készült Bourne filmek által. Mindenki barátságosan fogadott. Feri, a mester még fél órával az edzés után is fáradhatatlanul magyarázta és mutogatta nekem a Doce Pares lényegét, technikáit. Azóta "ottragadtam" edzésen. Az edzések igen magas színvonalon zajlanak, a hangulat nagyon barátságos. Azért szeretem a Doce Pares Eskrimát, mert nagyon gyakorlatias harcművészet. Megvannak benne a szépen kimunkált, tradicionális mozdulatok és formagyakorlatok, ugyanakkor valós önvédelmi helyzetben és a mindennapokban is használható, gyakorlati tudást ad. Emellett sokoldalúságra, kreativitásra is tanít azáltal, hogy különféle fegyverekkel és pusztakézzel is gyakorlunk. Akkor "ottragadtam" az edzésen. Szerintem örökre. Kasza Imre /programtervező matematikus/ 7. osztályos tanuló vagyok. 2,5 éve ismertem meg, és kezdtem el az Eskrima sportot. Korábban 4 évig az iskolába rendszeresen úsztam. Azért kezdtem el az Eskrimát, mert az apukám többször elmondta, hogy ha úgy adódik, akkor meg tudjam magamat védeni. Az tetszik, hogy a bot az nagyon könnyű. A kedvencem a puszta kezes gyakorlás. Edzésen mindig vigyázunk a társunkra, hogy ne sérüljünk meg. Szeptember hónapban a legjobb barátom eljött megnézni a harcművész gálát, és attól kezdve ő is jár Eskrima edzésre. Neki is nagyon tetszik ez a sport. A hasonló korú lányoknak és fiúknak is javaslom, hogy gyertek el egy edzésre, és nézzetek meg bennünket. Pénzes Dávid /tanuló/ 25 éve tanulom, és 10 éve tanítom a különböző harcművészeti stílusokat. Miért szeretem és tanulom a Doce Pares Multi-Style System – Élő harcművészet rendszerét? Mert egyedülállóan ötvözi a tradicionális és a modern harci módszereket. Hatékony és egyben esztétikus. A fegyveres technikák gyakorlása a harcművészetben az egyik legnehezebb feladat. A Doce Pares különleges módszereivel azonban könnyen és élvezetesen elsajátítható. Alapelvei rugalmas keretet biztosítanak más harci módszerek kipróbálására anélkül, hogy saját szabályait megszegné. Egyedülállóan alkalmazkodik a harcművész személyiségéhez. A modern idők követelményeinek úgy tud megfelelni, hogy nem veszti el tradicionális értékeit. Joó Szilárd Attila (Alisca HSE. elnöke, Hungary Doce Pares Instruktor, MMA & FMA oktató) Sok harcművészetet gyakoroltam már, és szép eredményeket is sikerült elérnem. Mindegyik kicsit más volt: sajátos edzésmódszerekkel, sajátos célokkal, sajátos szellemiséggel. Ezek valójában nagyon jó irányvonalak, de számomra mindig hiányzott valami a teljességhez. Ezt a teljességet, komplexitást, szellemiséget a Doce Pares-ben találtam meg. Működő technikák, fegyverek, pusztakéz, tökéletes rendszer! Dankó Ferenc (magyarországi főinstruktor, középiskolai nyelvtanár, chi kung oktató)
|